Monday 12 May 2014

Szakállon túl

Szombat éjjel megrendezésre került az Eurovíziós Dalverseny, amelyet idén az osztrák Tom Neuwirth, müvésznevén Conchita Wurst, gúnynevén a szakállas nö, nyert meg, nem kis felháborodást okozva ezzel.

De ki is ez az Conchita Wurst?
Tom Neuwirth 1988-ban született az osztrák Gmunden városkában. 2007-ben a ´Starmania´ tehetségkutatóban egészen a döntöig énekelte magát. Saját bevallása szerint Conchita Wurst 2011-ben született, és gyakorlatilag azóta ´két szív egy testben´ alapon a magánéletben Tom, a színpadon pedig Conchita-ként él. És hogy miért? Saját honlapján így érvel:
´A tolerancia és a másik elfogadása nem a külsőségekről szól, hanem az ember lényéről. Mindenki élje úgy az életét, ahogy akarja, ha azzal mást nem bánt meg, és ha azzal nem korlátozza a szabad cselekvésben.´

Már 2012-ben is próbálkozott az Eurovízió válogatóján, akkor második helyig jutott, idén viszont válogató nélkül, felkérésre képviselte Ausztriát. Élt is a lehetöséggel, hiszen magasan az elsö helyre került a Rise Like a Phoenix cimü számával.

Gyözelme hatalmas botrányt kavart, Facebook bejegyzések, cikkek jelentek meg sorra az interneten gyülölködve és undorodva. Én úgy gondolom, hogy  nem ö az elsö, sem az utolsó énekes, aki extrém megjelenésével felháborodást kelt. Gondoljunk csak Lady Gaga hús-estélyiére, vagy Marilyn Manson bármelyik videoklippjére. Ebben a müvészeti ágban már nem elég kimagaslóan tehetségesnek lenni, ki kell valamivel tünni. Ilyen mindig is volt, és mindig is lesz, ha nem szakállas nö, akkor majd más sokkoló egyén.  Szerintem nincs ezzel semmi gond. Ausztria, söt Európa hatalmas toleranciára tett tanúbizonyságot ezzel a lépéssel. Sokan támadják miszerint rossz példát mutat a fiataloknak. Melyik sztár vagy celeb mutat jó példát akkor? Talán Miley Cyrus? Én úgy gondolom, hogy a fiatalok nagyon is jól tudják szelektálni, hogy mi az, ami tetszik nekik és mi az, ami nem. Kétlem, hogy erre felbuzdulva annyira sok fiatal srácot látnék majd parókában és hosszú ruhában, illetve lányokat müszakállal. A még fiatalabbaknál, gyerekeknél pedig a szülökön múlik, hogy hogyan fogják felfogni, mert nem gyülölközik senki sem a születésétöl fogva.


Arról nem is beszélve, hogy minden csoda három napig tart, szüksége volt a médiának is már egy kis elterelö hadmüveletre a valódi problémákról. Mindenki döntse el maga, hogy mit gondol, de engem arra tanítottak, hogy legyek nyitott és ne íteljek el senkit pusztán a külseje miatt. 
Conchita gyözelme azt is jelenti, hogy jövöre Bécsben rendezik az Eurovíziót!

No comments:

Post a Comment